Elmúlt események

2018. júl. 15. - 2018. júl. 20.

Deteki Gyermektábor 2018 – Beszámoló

Idén hetedik alkalommal tartottuk meg gyerekek részére a sátortáborunkat Deteken, a Farkas család kertjében. Részünkről nagy várakozás és készülődés előzte meg, ugyanis több újdonsággal is készültünk. Amellett, hogy a gyerekek Isten igéjéből tanulhassanak az volt a célunk, hogy jól is érezzék magukat, mind a játékok terén mind az egymással való közösségben. Az idei tábor témája a Vasárnapi Iskolai Szövetség programját átvéve a csillagászat és űrhajózás volt, így a Csillagbázis nevet kapta. A bibliai történetek a csillagokhoz kapcsolódtak (A teremtés, Ábrahám, József, Bálám és Krisztus születése, eljövetele), de a tudósklub keretein belül Farkas Danitól űrhajós történeteket is hallgathattak a gyerekek. Lévai Edit pedig James Irwin keresztyén űrhajós életéről mesélt, aki a holdjáróval először autózhatott a Holdon. A Holdról való visszatérése után Krisztus földi nagykövete lett.

Amikor elhatároztuk a tábor kezdés időpontját még nem tudtuk, hogy az majd egybe fog esni a foci vb döntőjével. Nem is azért tettük be a programba, mert ez egy kihagyhatatlan esemény, hanem sokkal inkább azért, hogy amikor évek múlva visszaemlékeznek, akkor eszükbe jusson róla a deteki tábor. Így aztán sokan örülhettek, hogy mégsem maradtak le a meccsről.

A táborozókat 4 csapatra osztottuk. A tábori rendről és a csapatvezetőkről Körei Nóra és Lévai Krisztián készítettek nagyon vicces és szórakoztató kisfilmet, amit mi felnőttek is végig nevettünk. Továbbá Nóra és Krisztián minden reggel egy kis műsort adott elő képzeletbeli űrutazásukról, amiben a komoly tanulságok mellett viccek, és jó poénok váltották egymást.
A korábban már ismert játékok, mint a bobozás, céllövészet, hinta, slackline, csúszda, trambulin, biciklizés, rollerezés, kézműveskedés és a kispatak mellett újdonság volt az újonnan épített kötélpálya és a kertben kialakított kispályás focipálya. A Farkas család bebútorozta a padlásteret, ami így már inkább hasonlított egy óriási nappalihoz, és építettek új vizesblokkot, új mosogatóval, új meleg víz tárolóval, új zuhanyzókkal, csaptelepekkel és wc-vel. Szóval folyamatos a beruházás a fejlesztés, a befektetett munka, hogy Istent tudjuk ezen a helyen szolgálni.
Reggel a korán kelők, -amíg a táborvezetők áhítatot és megbeszélést tartottak-, addig csocsózhattak és kipróbálhatták a lengőtekét, volt pingpong és kézműves lehetőség, valamint egyéb társasjátékokra lehetőség.  A zenés reggeli torna jól megmozgatott minket. A délelőtti tanítás két korcsoportra lett osztva, egyrészt mert többen is voltak tanítóink, másrészt pedig a létszám és a figyelmük megosztása is könnyebbé tette a bibliai alkalmakat. A kicsiknél Tóth Melinda és Madarász Zsuzsi tanított, a nagyobbaknál az egri gyülekezetből Dr. Maszárovicsné Évi és én voltunk a felelősök.  Az ebéd előtt  kiscsoportos beszélgetésre volt lehetőség, 4-5 fős létszámban. Délutánonként volt szabadidő, sorverseny és tábori számháború. Maszárovics Dani hegedű kísérete mellett a tűz körül esténként lehetett énekelni  Madarász Zsuzsival és Nórival. Ez új program volt a táborunk életében, és egyben hagyományteremtő is. A gyermekek is megnyíltak az imádkozásra, a nap végét a tűz mellett imádságban hálaadással tudtuk zárni.

Esténkét távcsővel lehetett figyelni a bolygókat és a Hold krátereit. Gyönyörűen látszott a Szaturnusz gyűrűje és a Jupiter a négy Galilei holdjával. A mi Holdunk kráterei is elkápráztattak bennünket. A világegyetemben uralkodó rend is Isten teremtő hatalmáról beszélt nekünk. A szerdai napon esőzésre ébredtünk, de amikor délután majdnem életbe lépett a szegényes „B”-terv, akkor elállt az eső és újra kimehettünk a szabadba. Az esőzés miatt egy-két beázott sátrunk akadt, de a lakóiknak találtunk gyorsan száraz helyet.

Ezen a napon ifj. Madarász Tamás is készült valódi rakéta kilövésekkel. Biztonságos körülmények között lőtte ki a kis műholdját, a palack és a papírrakétákat. A gyerekek hangos taps és a „még egyszer, még egyszer” kiáltással ünnepelték Tamás bemutatóját, a siker óriási volt.
Idén nem terveztünk túrát, de a táborozók megszavaztak egy sétát a faluban, így meglátogattuk a kecskéket és a bárányokat a falu másik végében. A táborunk kertjében kislibák állták a simogató, szorongató kis kezeket.
Az utolsó este a záró tábortűz után 23 óra 6 percre vártuk, hogy megláthassuk a Nemzetközi Űrállomást, ahogy a tábor felett fényesen ragyogó csillagként repüljön át. Bár sokat volt felhős az ég, minden este tudtunk távcsövezni, és csütörtökön mire az űrhajó is fölénk érkezett, ismét tiszta lett az égbolt. A gyerekek megtapsolták a látványt, amit úgy éreztem, hogy nekünk volt előkészítve, pont akkor járt felettünk és a tiszta eget is megkaptuk hozzá.

Nagy hála van a szívünkben, hogy Isten megőrzött bennünket minden területen, hálás vagyok az áldásaiért. Hálás vagyok a ránk bízott szolgálatért, hogy láthattuk azt is, hogy lehetnek terveink, de azok akkor működnek ha Isten megáldja azokat. Hálás vagyok az imádkozó gyülekezetekért (Miskolc és Eger), érezhettük ennek az erejét. Hálás vagyok a Farkas családnak, hogy ismét Náluk lehettünk, a befogadó önzetlen szeretetükért. Hálás vagyok a segítőinkért a konyhán:  Nehézyné Irmuska, Dr Karádi Ágika, Jávori Ági és Borbély Ádám, valamint a főszakácsunk a faluból, Rózika néni. Hálás vagyok a segítőkért akik a gyerekekkel tudtak foglalkozni: Dr. Maszárovicsné Éva, Tóth Melinda, Madarász Zsuzsi, Körei Nóra, Németh Dóra és Kristóf, Nehézyné Gyöngyi, Borbély Andi, Lévai Edit, Csolák Anita, Lévai Attila és Ruth, Lévai Krisztián, Kéri Máté, Farkas Dani és Nehézy Dávid. A zenei szolgálatért külön köszönet Maszárovics Daninak.

Szeretettel a táborvezetés nevében

Nehézy Laci

2018. már. 03.

Férfi Konferecia Erdélyben

Férfiak Erdélyben

2018 március 3-án Biatorbágyról, Miskolcról, Egerből, Bódvaszilasról, Győrből és Budapestről összesen 13 magyarországi testvér látogatott el Kolozsvárra, hogy részt vegyünk az erdélyi testvérgyülekezetek férfi-konferenciáján. Már 2017. szeptemberében egy dömösi konferencián erdélyi vezető testvérek meghívtak bennünket, hogy újítsuk meg a közösséget egymással. Jó volt találkozni, régi arcokat felismerni, újabbakkal megismerkedni. A kolozsvári gyülekezeti ház szépen fel van újítva, és e szép környezetben pillanatfelvételként sorra hallgattuk meg egymás gyülekezeteinek beszámolóját. A biatorbágyi, bódvaszilasi, Budapest-Ó utcai, Eger-belvárosi, győri és miskolci tudósítás után az erdélyiek: Kőröstárkány, Parajd, Dicsőszentmárton, Vámosgálfalva, Segesvár, Máramarossziget, Géres, Szilágy-Kraszna, Kémer, Szilágynagyfalu, Nagykároly, Makfalva, Nagyvárad, Szászrégen és Kolozsvár következtek.

A találkozó során két igehirdetés hangzott el Babos Márton kolozsvári testvértől, illetve Madarász Tamástól. Hozzászólásokat, kérdéseket, valamint egy kiváló ebédet követően a testvéri találkozó levezető házigazdája, Bakó József testvér tárta elénk a záró-összefoglaló gondolatokat. Elmondta, hogy jelenleg egyrészt generáció-váltásban élnek, másrészt sokan kivándoroltak külföldre az erdélyi közösségekből. Az itthoniak is legtöbben igen elfoglalt életmódot folytatnak. Úgy látják, nyitniuk kell a világ felé, e téren már történtek is lépések, események. A kapcsolattartás javulásáért bátorított bennünket, hogy akár nagyobb létszámban is jöhetünk a jövőben Magyarországról a konferenciájukra. Elhangzott még, hogy három gyülekezeti üdülő is van Erdélyben, ezeket is különböző formációkban igénybe lehet venni. Részünkről a budapesti Húsvéti Konferenciáinkra minden évben szívesen várjuk az erdélyi testvéreket, a soron következő országos férfikonferenciánkra pedig meghívtuk az erdélyi gyülekezetek férfitestvéreit.

Másnap – vasárnap lévén – további gyülekezetekben vendégeskedtünk, amely keretében Nagyfaluba, Nagyváradra, Nagykárolyba és Szék községbe látogatott el egy-egy csoportunk. E helyeken részt vettünk a vasárnapi gyülekezeti alkalmakon, több helyen igével is szolgáltunk. A nagyfalusi gyülekezetben kedves alkalomként együtt örülhettünk egy hathetes kislány ünnepi gyermekbemutatójának is.

Összességében élménygazdag testvéri találkozásokban volt részünk, és főleg – Isten kegyelméből – egymás hite által épülhettünk.

Csoportkép

Miskolc, 2018. márc. 11-én

szeretettel: Huba István

Oldal: 2 / 2